Dés Mihály regénye annyi mindenről szól, hogy azt még végiggondolni is nehéz. Az elején beszippant csodálatosan humoros stílusával, aztán egészen máshova visz el, mint amire számítottunk.
Amikor leültem a Pesti barokkal a fotelbe és olvasni kezdtem, először megijedtem. Vicces, vicces, de hatszáz oldalon keresztül fogom olvasni a felületes, súlytalan történeteit csajozásról, végigkocsmázott éjszakákról? Persze nem. De azt, hogy egy ilyen kezdés után hova fogunk eljutni, arra én sem gondoltam. A műfaja meghatározhatatlan, annyi dimenzióban és értelmezési rétegen szólítja meg az olvasót, hogy az olvasásorgazmus garantált.
Ahogy mondtam tehát, egy kalandnak induló beleszerelmesedés humoros leírásával indulunk. Az alapszituáció végig ez marad: pesti éjszakák a 80-as években, házibulik, csajozások. Délig alvás, mindig ráérés, a klubokban este állandó világmegváltás. A kornak ez a fajta megfestése azonban végig háttér marad csupán, nem lép elő főszereplővé a művész életmód, a hangsúly hősünkön van. Koszta János lektorál, alkalmi munkákból tartja fenn magát, és közben eljátszik a gondolattal, hogy regényt kellene írni.
A Pesti barokk azért remek regény, mert amellett, hogy nagyon jól van megírva, a szerkezettel is úgy operál Dés, hogy azzal további jelentésrétegeket hoz működésbe. A külön fejezetek mintha külön történeteket is jelölnének, időnként úgy jelenik meg egyikben ilyen, másikban olyan téma, mintha egy teljesen másik történetet olvasnánk. Stílust és műfajt is vált az egyes fejezetek közt, egy egész sormintát kapunk abból, mennyiféle módon tud jól írni Dés.
Kóstolgatom a regényt a stílus, a tartalom, a szerkesztés és a zseniális humor felől, de úgy érzem, éppen a lényeget nem tudom megragadni. Nehéz ugyanis elmondani, mitől letehetetlen és nagyon jó regény a Pesti barokk. Talán a mostanában nagyon népszerű, szintén épp most megjelent Szíved helyén épül már a Halálcsillaggal való összehasonlításban lehetne megfogalmazni. Cserna-Szabó hőse meglehetősen sok hasonlóságot mutat Kosztával, ám utóbbi történetét olvasva derül ki, hogy mennyivel többet ki lehet hozni e témából, mint az előbbi teszi. Dés hőse úgy elveszett, hogy közben itt él ebben a világban, tesz dolgokat és ami a legfontosabb: gondolkodik. Benne megvan az, ami Cserna-Szabó regényéből úgy hiányzik: az intellektus.A rengeteg kulturális utalás mellett Dés minden sorából kitűnik, hogy milyen nagy tudású, mennyire intelligens ember mesél nekünk. A szórakoztatást, a valóságba helyezést húzza alá az is, ahogy állandóan beemel embereket, helyzeteket, amik számunkra is ismerősek. Felbukkan Udvaros Dorottya, az új színésznő – neki volt akkoriban a legjobb lába. De Dés Mihály, a kezdő író is tiszteletét teszi a történetben. Dés számos Márquez novellát fordított, és ezek hatása egyértelműen érződik a stílusán. Szeretkezéseket úgy ír le, ahogy azt csak ritkán olvashatjuk, és olyan keresetlen egyszerűséggel teszi, hogy fel sem tűnik, hogy most el kellene csodálkoznunk. Így van ez minden jelenetben, hősünk sokszor szélsőséges viselkedését nem kirívónak érezzük, elfogadjuk természetesnek, elfogadjuk, hogy ő ilyen.
A végeredmény egy hihetetlen ívet bejáró történet, ami után szerettem volna odamenni Déshez, és megkérdezni tőle, hogy mi játszódik le a fejében, hogy képes volt egy ilyen regényt megírni. Nagyon fontos regény a Pesti barokk, mert olyan szintézisét adja ellentétes irányoknak – cselekvő értelmiségi vs. kiüresedett művész; humoros, könnyed hangvétel vs. tartalommal bíró háttér; játék a korral vs. a kor hitelességének megdöbbentő lenyomata – ami a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotásává emeli. Bizsergeti minden érzékünket, és még sokáig a hatása alatt tart.
Pethő Réka
Campusonline, 2013, március